BKF Digitális marketing vs. Edutus Online marketing

Frissítés: 2020. novemberében.

2015 szeptemberében a BKF nevet váltott, és Budapesti Metropolitan Főiskolaként folytatta tovább működését. 2016-ban pedig elnyerte az egyetmei rangot, így a név ismét változott: Budapesti Metropolitan Egyetem, röviden METU.

Mióta elvégeztema a digitális marketing szakirányú továbbképzést, azóta a szak neve, és időtartama is megváltozott: Executive MBA – digitális marketing, 3 félév.

Pár vélemény:

Egy kis visszatekintés

2009 októberében elkezdtem egy másfél éves stratégiai marketing szakirányú továbbképzést a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskolán. Még arra  a képzésre jártam, amikor elindították a digitális marketing szakirányú továbbképzést. Így aztán nem volt lehetőségem arra, hogy oda is jelentkezzek. Gondoltam, sebaj, majd a következő adandó alkalommal… Végre eljött ez az idő. 2012 októberében újra elindítják a digitális marketing szakirányú továbbképzést. Bár korábbi elhatározásom óta sok minden változott az életemben, mégis úgy döntöttem, hogy beiratkozok. Így is tettem.

A digitális marketing szakirányú továbbképzés elindításakor még nem rendelkeztem annyi ismerettel ezen a területen, mint manapság. Bár ezen a területen napi szinten vannak újdonságok, mégis az alapvető ismeretanyag nem változik nagy mértékében. Szabadidőmben már 2008 kezdete óta “képeztem magam” autodidakta módon, de az elmúlt két év során alaposabban is elmélyedtem a témában, ráadásul korábbi munkaköreimben (intranet specialista, online marketing stratéga) volt lehetőségem a gyakorlatba is átültetni ezen ismeretanyag egy részét.

Legelőször, amikor valamilyen iskolarendszerű képzés után keresgéltem a témához kapcsolódóan, akkor még csak az Edutus Főiskola (akkoriban még Modern Üzleti Tudományok Főiskolája) online marketing képzését találtam meg. Korábbi honlapjukról volt lehetőségem egyszerűen letölteni a képzési tájékoztatót, ami alapján tetszett is a képzés, de a képzési napok számomra nem feleltek meg. Legalábbis a pénteki napok.

Épp ezért örültem, amikor a BKF elindította a lényegében ezzel megegyező képzését digitális marketing néven. (Oktatás csak szombatonként.) Mint volt BKF-es hallgató könnyen hozzáfértem a képzés tematikájához, az ETR-en keresztül. (Az alábbi listát egy korábbi órarend alapján állítottam össze, a jelenlegi, illetve jövőbeli ettől eltérhet.)

A következő témákat dolgozzák fel a BKF-en, digitális marketing szakon:

  • online kreativitás
  • keresőmarketing stratégiák és eszközök
  • online médiatervezés és vásárlás
  • website építés, website ergonómia
  • márkaépítés online
  • alapelvek a reklámozásban
  • online piackutatás
  • e-kereskedelem
  • e-PR
  • vírusmarketing
  • mobilmarketing
  • közösségi média marketing
  • online direkt marketing
  • hatékonyságmérés az online marketingben
  • az online piac szereplői

Az Edutus Főiskola online marketing képzési tájékoztatójában pedig a következők szerepeltek:

  • gazdasági ismeretek
  • online vásárlás fogyasztói háttere
  • marketingtervezés az interneten
  • website tervezés és fejlesztés
  • kreatív szövegírás az interneten
  • online reklám
  • keresőmarketing
  • e-mail marketing
  • online piac-és közvélemény-kutatás
  • online public relations
  • website ergonómia (usability)
  • relationship online marketing
  • online médiatervezés és vásárlás
  • webanalitika
  • projekt menedzsment
  • web 2.0

Jól látható, hogy a két tematika között csupán minimális, és megnevezésbeli eltérés fedezhető fel. Ami természetesen nem meglepő, tekintettel arra, hogy az online marketing alapjairól van szó mindkét képzés esetén.

További képzések

A teljesség kedvéért megjegyezném, hogy a BKF-en a szakirányú továbbképzések között megtalálható a kereső- és közösségi média-optimalizáló szakirányú továbbképzés is. Az Edutus pedig Keresőmarketing a gyakorlatban elnevezésű képzést is indít.

Változó munkaerő-piaci elvárások

Egy ideje (értsd: 2-3 éve) már nyomon követem az online marketinghez kapcsolódó álláshirdetéseket. Leginkább az érdekel, hogy milyen feladatokat fogalmaznak meg, illetve milyen elvárásokat támasztanak a jelentkezőkkel szemben. Ezek alapján úgy tapasztalom, hogy egyre több olyan marketinges állást hirdetnek meg, ahol a leendő munkatárs munkakörének jelentős százalékát az online marketinghez kapcsolódó feladatok teszik ki.

A másik, ami szembetűnő, hogy egyéb marketinghez kötődő, illetve nem specialista pozíció esetében is hangsúlyt fektetnek arra, hogy a keresett személy rendelkezzen ismeretekkel, lehetőség szerint gyakorlattal az online (marketing)kommunikáció területén. Ha máshol nem is, de az előnyöknél olvasható az erre vonatkozó megjegyzés.

Önképzés, autodidakta módon

Az online marketing esetében az a jó, hogy bizonyos ismereteket, gyakorlati tapasztalatokat viszonylag könnyedén meg lehet szerezni otthonunk kényelméből is. Tisztában vagyok vele, hogy az így megszerezhető tudás, illetve gyakorlat minimális mondjuk egy ügynökségnél dolgozó tudásához, tapasztalatához képest, de kezdetnek jó. Ráadásul, ha egy kis céghez helyezkedik el valaki, akkor lehet, hogy a munkakörében már ezzel a minimális tudással is eredményeket tud felmutatni.

Az iskolarendszerű képzések előnyei

A fent említett képzéseket azért tartom célszerűnek elvégezni, mert azok számára elégséges, akik csak egy kis cégnél dolgoznak, vagy munkakörüknek csupán egy kis részét teszik ki a marketinghez kapcsolódó feladatok. Ha valakit viszont ez e terület érdekel, akkor nagyon jó kiindulási alap lehet, ha komolyan veszi.

Az említett képzések során pedig olyan oktatók/előadók adják le az anyagot, akik maguk is a szakmában dolgoznak, így ez további pluszt jelent. Ráadásul a hallgatók többsége is a szakmában dolgozik, így általuk is további információkhoz lehet jutni.

Bár manapság már a gyakorlat sokszor fontosabb mint a végzettség, de az a szempont sem hanyagolható el teljesen, hogy egy ilyen végzettség az önéletrajzban is jól mutat(hat). Esetenként két hasonló kvalitású jelentkezőnél ez alapján is választhatnak.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .