A honlapkészítés megrendelése előtt …

A honlapkészítés olyan, mint a házépítés – az alapokkal kell kezdeni. Ha vállalkozó vagy, és csak most indítod be a vállalkozásod, vagy esetleg valami – számomra érthetetlen okból kifolyólag – úgy folytattad eddig tevékenységed, hogy nem volt honlapod, akkor minden tiszteletem a tiéd, ha elsőre átlátsz azon a rengeteg tennivalón, amelyeket a honlapkészítés folyamata takar.

Honlapkészítés

Elég, ha csak rákeresel, hogy “honlapkészítés”, “weboldal készítés” “weblap készítés” és átnézed az első oldalak találatait, máris rengeteg, – akár egymással ellentmondó információval is találkozhatsz. E bejegyzés megírása előtt magam is átnéztem számos, honlapkészítéssel foglalkozó vállalkozás honlapját. Sajnos több, jó szándékkal is csak féligazságnak nevezhető információra bukkantam, egy-két kirívó esetben pedig iszonyú nagy hülyeséget olvastam a honlapkészítés, és a kapcsolódó szolgáltatások részletezése során.

A következőkben ezért igyekszem pár támpontot nyújtani, hogy mire érdemes figyelned, ha szeretnél honlapot készíttetni, és már a kivitelező cég kiválasztásánál tartasz.

Ingyenes saját honlapkészítés

Miért írok erről? Mert szeretném, ha vállalkozóként kivernéd a fejedből, hogy céged számára valaha is csináld magad módon honlapkészítésbe fogj, úgy, hogy nem ez a szakmád. Amíg saját, személyes célokra szeretnél készíteni egy egyszerű honlapot, akkor természetesen megfelelnek a különböző ingyenes honlapkészítők, mely révén az elkészülő “honlapod” – ingyenes megoldás esetén – nem saját domainen, saját / általad bérelt tárhelyen lesz. Az idézőjel használatával csak arra szerettem volna utalni, hogy az a honlap semmi esetben sem képezi a te tulajdonodat, ezt jó, ha megjegyzed. (Ahogy a “Facebook oldalad” sem a tiéd. A Facebook a Facebooké, ha kedve tartja, pontosabban érdeke úgy kívánja, akkor változtat a szabályokon – ezt gyakran meg is teszi. A szabályokat pedig neked követned kell.) Ezekre gondolok: hupont.hu, 5mp.eu, és még van egy pár, de mint írtam, cégtulajdonosként ezeket felejtsd el.

Ráadásul semmi sincs ingyen. Vállalkozóként te ezt már csak tudod. Az egyszerűen, ingyen, és gyorsan e formában elkészülő honlap tele lesz reklámokkal, amelyek megjelenítésével megfizeted az “ingyenességet”. Ingyenes, reklámmentes honlapod a fent nevezett honlapkészítés révén biztos, hogy nem lesz.

Megemlíteném még, hogy, ha egyéni, nem céges célokra szeretnél egy blogot, akkor a blogger, wordpress.com, illetve magyar vonatkozásban például a blog.hu is megfelel. (Sőt, egyes esetekben üzleti célokra is előnyösebb lehet, ha a blogod nem saját domainen található meg. Erről esetleg később még írok.)

A honlapkészítés célja

Az előző bejegyzésemben érintettem, hogy egy cégnek olyan honlapra van szüksége, amely üzleti hasznot hoz. Ez minden esetben így van. Ez a honlapkészítés, illetve fenntartás fő célja. Ennek érdekében a honlapodnak el kell érnie, hogy az elsődleges, illetve másodlagos célcsoportodból a megfelelő számú ember látogassa meg a honlapod. Ezt követően pedig e látogatókból minél többet rá kell venni, hogy cselekedjenek – vásároljanak, töltsenek le egy elektronikus könyvet regisztráció ellenében, iratkozzanak fel a hírleveledre, osszák meg egy bejegyzésedet, – és még sorolhatnám. A lényeg, hogy tegyék meg azt, amit te szeretnél.

Mennyibe kerül a honlapkészítés?

Az remélem már egyértelmű, hogy ingyen nem lesz céges honlapod. Egy valamit szeretnék leszögezni – az, hogy a honlapra költségként tekintesz nagyon rossz megközelítése a dolgoknak. A honlapkészítésre, majd az ezt követő üzemeltetésre szánt összeg befektetés, nem felesleges pénzkidobás. Pénztermelő, ügyfélszerző, ügyfélteremtő – meg ki tudja még milyen megfogalmazásokkal találkozhatsz a különböző oldalakon – honlapod nem lesz, ha a szomszéd Pistikére bízod, aki pár tábla csokiért “összedobja” neked.

Ha megnézed pár honlapkészítéssel foglalkozó cég oldalát, akkor láthatod, hogy nem sok esetben írnak ki konkrét árakat, tekintettel arra, hogy minden egyes cégnek más elvárásai, igényei vannak arra vonatkozólag, hogy a honlapkészítés befejeztével “mit tudjon a honlap”. Ha egy-két helyen látsz is konkrét árat, akkor oda listázva van, hogy a készítők mit tesznek meg az adott összegért. Nem állítom, hogy e csomagok közül soha nem szabad választani, mert nem tudom, hogy a te céged épp mivel foglalkozik, talán neked épp megfelelő lesz az egyik csomag, és az abban foglalt funkciók, illetve nyújtott szolgáltatások.

Arra azonban figyelmeztetlek, hogy olyan csomagot ne válassz, ahol végeredményként olyan honlapot kapsz, amelynek tartalmát csak a fejlesztők tudják megváltoztatni, mert te nem férsz hozzá egy könnyen használható tartalomkezelőhöz. Sajnálatos, hogy ezt le kell írnom, de még mindig találkozni olyan cégekkel, akik ilyen honlapot is készítenek az ügyfeleknek. A másik fontos szempont, hogy kerüld el a “röghöz kötést”, az adminisztrációs felület is részben emiatt fontos. Lehet, hogy nem vagy számítástechnikai zseni, de, ha egy Word-öt tudsz alapszinten használni, akkor a tartalomkezelő alapjait is meg tudod tanulni, vagy, ha van egy olyan beosztottad, aki ért hozzá, akkor ő is meg tudja tenni, és nem kell havi X összeget kifizetned – nem egy esetben pár perces munkáért. A honlapkészítés szakmai ismereteket kíván, de egy adminisztrációs felület kezelése, – alapszinten – nem nagy ördöngösség.

Ha böngészel kicsit a témában, akkor feltűnhet, hogy sokszor különböző kategóriákba sorolják az egyes honlapokat, annak függvényében, hogy milyen funkciók, modulok kerülnek a honlapba a honlapkészítés során. Nem tartom szerencsésnek azokat a megnevezéseket, kategóriákat,melyeket sokan használnak e téren, de kétségtelen, hogy egy egyszerű céges, információs, bemutatkozó jellegű honlap és egy webáruház között ég és föld egymáshoz képest. Megjegyzem, legyen bármennyire kicsi céged is, az “Üdvözlöm honlapomon!” jellegű, bemutatkozó oldalt felejtsd el. Ennél már jóval több kell, ahhoz, hogy az online megjelenésed profitot is termeljen.

Részben a korábban említett “röghöz kötés” egyik példája lehet -, de nem minden esetben az -, ha a honlapkészítő cég a saját fejlesztésű tartalom menedzsment  rendszerét (CMS: content management system) preferálja a honlapkészítés során, és nem is foglalkozik más, nyílt forráskódú CMS-ek (például: WordPress, Drupal, Joomla) testre szabásával. Ennek azonban megvan az oka, nem feltétlenül azért győzködnek a saját CMS-ük használata mellett, mert azt szeretnék, ha hosszú távon az ügyfelük legyél, hanem mert a különböző nyílt forráskódú CMS-ek esetében a biztonsági kockázat viszonylag magas. Bár ezt sem lehet kategorikusan kijelenteni. Itt ismét jön az, hogy vajon neked, a te cégednek mire van szüksége, illetve mire lehet szüksége a jövőben, ami a honlapot, illetve annak funkcióit illeti.

Mivel gyanítom konkrét számokat szeretnél látni, ezért leírom, hogy szerintem mi az az összeg, amit, ha honlapkészítés címszó alatt elkérnek, akkor azt mondom, hogy rendben van. Egy mikro-, kis-, középvállalkozás számára készített honlap esetén ez 200.000 – 500.000 Ft + ÁFA. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy az igényeid függvényében változik ez az összeg. Természetesen sokat számít az is, hogy kikkel készítteted a honlapod. Ismertebb ügyfélkörrel rendelkező szolgáltatók, ügynökségek elkérhetnek ennél jóval többet is, adott esetben az 1.000.000 – 1.500.000 Ft + ÁFA is könnyen elképzelhető, és talán még alá is lőttem az összegnek. Viszont, ha a realitásokat nézzük, akkor nagy az esélye, hogy számodra 500.000 Ft + ÁFA alatti összegből ki tudja hozni egy kisebb, pár kollégával dolgozó cég az általad elképzelt honlapot. (Az említett összegek hozzávetőleg tükrözik a valóságot e sorok írásakor – 2013. február.)

Kérj be több árajánlatot!

Igaz, hogy konkrét árakat nem találsz a honlapokon, de árajánlatot minden esetben tudsz kérni, és javaslom, hogy tégy is így. Minden esetben add meg ugyanazokat a paramétereket, hogy az elkészített ajánlatokat könnyen össze tudd hasonlítani, de mindenképp tartózkodj attól, hogy pusztán az ár alapján dönts! Ismétlem, a honlapkészítés, az arra szánt összeg befektetés, nem kiadás.

Készítettem egy rövid Honlap dizájn és fejlesztési segédletet, amely segítségével össze tudsz állítani egy olyan dokumentumot, ami alapján a fejlesztők – remélhetőleg – konkrét árajánlatot tudnak adni.

A honlapkészítés folyamata

Érdemes a honlapkészítő cégek weboldalán a referenciaként feltüntetett honlapokat is meglátogatni, mielőtt árajánlatot kérünk. Egy valamit azonban nem szabad elfelejteni: az esetek nagy részében a struktúra és a dizájn valószínűleg nem úgy lett létrehozva, hogy figyelembe vették volna azokat a tényezőket, amelyek egy honlapot sikeressé tesznek. Egész egyszerűen azért mert a többség – szerintem – nem ért hozzá.

Általában a következő lépések révén születik meg egy új honlap:

  • a webdizájner megkapja az alapvető információkat
  • a webdizájner a kapott információk, korábbi tapasztalatai alapján összerak valamit
  • az ügyfél átnézi az elkészült dizájntervet, változtatásokat kér, majd végül rábólint
  • az elfogadott dizájnterv alapján a fejlesztők elvégzik a rájuk eső részt, és elkészül egy használható honlap, a megadott dizájnnal

Az ilyen honlapkészítés végeredménye egy, a szokásos tartalmakkal feltöltött honlap. A főoldalon már szó van arról, hogy kiféle, miféle a céged, ki vagy te, és mivel foglalkozol. Ismerős az “Üdvözöljük honlapunkon!” kezdető szövegblokk? Esetleg: “Üdvözöljük megújult honlapunkon!”. (Ez kerülendő mindenképp.)

A honlapon szó van továbbá a termékekről, azok adatairól, illetve az általad kínált szolgáltatásokról. Esélyes, hogy egy GYIK (gyakran ismételt kérdések – és válaszok) oldal is van, kiszakítva a honlap tartalmából. Azért írom, hogy kiszakítva, mert ideális esetben ezeket a kérdéseket és válaszokat nem kellene külön oldalra helyezni, hanem bele kellene építeni a honlap tartalmába, a megfelelő oldalakon.

Szinte biztos, hogy van még egy “Kapcsolat” menüpont, illetve oldal is.

Talán még egy webanalitikai szoftver, például a Google Analytics mérőkódja is be van illesztve a kódba, így tudod, hogy hányan látogatták meg a honlapodat adott időszakon belül, valamint milyen kifejezésre kerestek rá, ami alapján a honlapodra érkeztek. (Megjegyzem, erről már egyre kevesebb adat érhető el egy korábbi változtatásnak “köszönhetően”.) Tudod azt is, hogy mely oldalaidat nézik a legtöbbet. Ez mind szép és jó. Azt viszont le merem fogadni, hogy a honlaptulajdonosok 90% semmit nem kezd ezekkel az adatokkal, ha egyáltalán figyelemmel is kíséri őket.

A honlapkészítéssel foglalkozó cég még lehet, hogy egy kis Google Adwords szolgáltatást, vagy linképítést is elad neked, így aztán úgy érzed, hogy te aztán mindent megtettél, hogy sikeres honlapod legyen. Mégis, valahogy nem jönnek azok a csodás eredmények, amelyeket vártál.

Félreértés ne essék, a fent leírt honlapkészítési folyamat nem rossz. Sokan így csinálják. Csak szerintem ez nem elég. Az “elkészült a honlap” kifejezéssel az a baj, hogy hamis illúziókba ringatja a honlaptulajdonost. Azt gondolja, hogy rendben, kész van, hátra lehet dőlni, majd jönnek a látogatók, akikből ilyen-olyan úton vásárlók/ügyfelek lesznek. Szerintem egy honlap szinte mindig maximum 90%-osan van kész. Úgy értem, folyamatosan fejleszteni kell, és itt most nem a programozói munkára gondolok feltétlenül, hanem például a tartalom-fejlesztésre.

A fenti esetben ugyanis elkészült – termékek, szolgáltatások függvényében – egy pár oldalas honlap, ahol egy oldalon belül sok általános információ található meg, összezsúfolva.

Ehelyett azonban ki kellene használni azt, hogy a legtöbb ember egy specifikus megoldást keres a kérdésére, problémájára. Az általános információkat tartalmazó oldalak megmaradhatnak, de folyamatosan dolgozhatsz azon, hogy minél több szögből megközelítve mutasd be termékeid jellemzőit, szolgáltatásaid előnyeit. Épp ezért minél több, a termékedhez, szolgáltatásodhoz kapcsolódó, megoldást nyújtó érkezési oldalt kellene létrehoznod, akár már a honlapkészítés során. Ezeket az egyes oldalakat pedig adott kifejezésekre, kulcsszavakra lehet optimalizálni, hogy az emberek könnyedén rátaláljanak a válaszokra, amelyeket keresnek. Természetesen ez a keresőoptimalizáció a megfelelő kulcsszavak kiválasztását, majd azok honlap-struktúrában való felhasználását, illetve a keresőbarát tartalom előállítását is jelenti a honlapkészítés folyamán.

Felhasználóbarát és keresőbarát honlapok

Ha külön-külön vesszük a használhatóságot, illetve a keresőoptimalizálást, akkor még sok-sok olyan hosszú bejegyzést tudnék írni mint ez a mostani. Az ok, amiért mégis röviden megemlítem ezeket itt és most, az az, hogy sok honlapkészítéssel foglalkozó cég vállal keresőoptimalizálást is. Abba most ne menjünk bele, hogy vajon mennyire értenek hozzá, az azonban biztos, hogy már a honlap struktúrájánál figyelembe kell venni a SEO-t.

Nem árt, ha – leendő – honlaptulajdonosként minimálisan tisztában vagy azzal, hogy miként működik a Google kereső, illetve, hogy melyek azok az alap keresőoptimalizálási lépések, amelyeket el lehet végezni egyszerűen. Szerencsére erről magyar nyelven is van bőven információ, a forrás pedig maga a Google. Még pár kérdést is találhatunk, amelyet érdemes feltenni annak, aki a keresőoptimalizálást fogja végezni számunkra.

Van azonban pár kérdés, amelyet magadnak is feltehetsz, ami révén láthatod, hogy a weboldalad mennyire “minőségi”.

Ha magyar nyelven szeretnél némi információt azzal kapcsolatban, hogy milyen a felhasználóbarát webdizájn, akkor javaslom szerezd be Steve Krug – Ne törd a fejem! című könyvét. Pont erről a témáról szól. Bár már viszonylag régi könyv, és személy szerint nem értek egyet mindennel, amit állít, de, ha elolvasod, és hasznosítod a benne foglaltakat, akkor sokkal előrébb leszel, mint a versenytársaid. E könyv elolvasása után számos olyan apró tippel fogsz gazdagodni, melyeket fel tudsz majd használni a honlapkészítés folyamata során. Legalábbis elmondhatod  e tippeket a fejlesztőknek, vagy kikérheted a véleményüket róluk.

Kihívás, nem probléma

Úgy tűnhet, hogy egy honlap létrehozása, majd utána a fenntartása, folyamatos fejlesztése csupa nyűg, és rengeteg problémával jár. Való igaz, ha valakinek nem ez a szakmája, akkor nincs könnyű helyzetben, de szerencsére magyar nyelven is találni már olyan honlapot, blogot, ami segíthet az elindulásban.

Ha mégis felmerülne olyan kérdésed a honlapkészítés folyamat során, amelyre nem találod a választ, akkor szólj hozzá ehhez a bejegyzéshez, vagy írj egy emailt nekem a csaba [at] szucscsaba.hu email címre, és vázold fel a problémád. Ha tudok, akkor segítek.

1 thought on “A honlapkészítés megrendelése előtt …

  1. Visszajelzés: Az utolsó blogbejegyzés « Public Relations Hub – PR hallgatóknak

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .